A röghöz kötés a piac szabad működését zavaró potyautas problémára adott hibás és működésképtelen válasz. A kérdés az, hogy található a valós problémára, valós válasz.
A hallgatói szerződés „röghöz kötés” névvel elhíresült elemétől voltak az elmúlt hónapok hangosak. Az kétségtelen, hogy ez a vita ma még a társadalom nagy részében megnyerhető, de biztosan bukásra van ítélve a fiatalok között. Amilyen természetes volt számunkra a szocializmusban, hogy nem utazhattunk szabadon, most ugyanilyen természetes a fiatalok számára, hogy szabadon utazhatnak és munkát vállalhatnak.
Az a mondás, hogy „az adófizetők pénzéből kiképzett és hazájukat a jobb anyagi körülmények reménye miatt hűtlenül, hálátlanul elhagyó fiatal diplomások fizessék vissza képzési költségeit” tetszetős. Különösen, ha a diplomásokkal szemben használjuk. A szocializmus értelmiségellenessége még mindig itt él a társadalomban!
De ez az elv igaz a külföldön dolgozó felszolgálókra, hisz nyelvtudásuk megszerzését nekik is magyar adófizetők finanszírozták. Ugyanúgy, ahogy a külföldön dolgozó szakmunkások képzését is. Ők is fizessék vissza középiskolai tanulmányaik költségét? Az erkölcsi megközelítés alapján kétségtelenül.
Azt is érdemes végiggondolni, hogy Magyarország is jelentős kedvezményezettje pl. a román adófizetők befizetéseinek, hisz rengeteg erdélyi – a román állam pénzén kiképzett - diplomás dolgozik nálunk. De „importálunk” diplomásokat más környékbeli országokból is. Vagyis nem csak vesztesei, hanem nyertesei is vagyunk a munkaerő áramlásnak, bár feltehetőleg negatív a mérlegünk. Magyarországon a bevándorlás csak azért nem feltűnő, mert azonos nyelvi és kulturális környezetből történik, nem kísérik kulturális, vallási konfliktusok.
Az államtitkárság a „röghöz kötés” kapcsán folytatott vitája teljesen értelmetlen. Az általuk választott megoldás kidolgozatlan, és működésképtelen. A jelenlegi konstrukció szerint majd 20 év múlva majd megnézik, hogy a hallgató dolgozott-e 10 évet itthon. Ha nem egyösszegben vissza kell fizetnie a képzési költségét, bár részlettörlesztés kérelmezhető. Zavaros a kamat kérdése. Az egész ügylet adminisztratív lebonyolítása pedig teljesen kidolgozatlan és kétséges.
A megvalósíthatatlanságon csak azért nem kell aggódni, mert az Unió el fogja törölni még ebben a ciklusban. Törvénykezési trükkel ezt el lehet odázni a választások utánra. Az Alaptörvénybe foglalásával pedig újra lehet kezdeni a ciklus első felére jellemző igen kínos vitákat az Unióval.
A ténylegesen megvalósult hallgatói szerződés előfeltevései, implicit állításai alapján büntető, szankcionáló jellegű, ezért valójában ellentétes az Európai Unió lényegét adó egyik legfontosabb alapelvvel: a munkaerő szabad áramlásával.
A hallgatói és középiskolások decemberi megmozdulásai következtében a kormány minden érdemi változtatási lépésétől elállt. Ehhez az egyetlen, az Unióban védhetetlen, és fiatalok között - feltehetően - igen népszerűtlen lépéshez ragaszkodik. Ennek feltehetően nem hosszú távú okai vannak, hanem rövid távú: a mindenki számára ingyenes tanulmányok miatt nem csak adott évből vesznek el az önköltséges hallgatók, hanem a már bent tanulók is újra fognak jelentkezni az ingyenes képzésekre, így az ő befizetéseik is elvesznek. Az államnak nincs pénze pótolni ezeket a kieső bevételeket, és nincs pénze a megnövekedett jelentkezők finanszírozására sem. Így marad az elrettentés a hallgatói szerződéssel. De ez sem fog működni, mert a hallgatók pontosan tudják, hogy ez a rendszer ideiglenes, nem maradhat fenn 20 évig az Unión beül.
Pedig valóban létezik a diplomások tartós külföldi munkavállalásával kapcsolatos probléma: azt a jelentős társadalmi hasznot (a felsőoktatás pozitív externáliái), ami a felsőfokú végzettséggel jár, egy olyan ország realizálja, amelyik nem vállalta a diplomás kiképzésének a költségeit. Ez egy potyautas probléma, ahol a fogadó ország potyautasként viselkedik.
A túlzott agyelszívás egy piaci hiba és következtében munkaerő piaci torzulás áll elő. A munkaerő (a tőke-, az áruk-, a szolgáltatások) szabad áramlásának elve, pontosan a globális piac torzulásoktól mentes működése érdekében fontos alapelvek. Ebből eredően minden olyan intézkedés, amely a torzulások kezelése érdekében történik nem ellentétes ezekkel az alapelvekkel. A munkaerő szabad mobilitásának elvéből, ugyanis egyáltalán nem következik az, hogy a kevésbé fejlett EU országok adófizetői kell, hogy megfinanszírozzák a náluk fejlettebb országok magasan kvalifikált munkaerő szükségletét.
A valós probléma: a fogadó ország realizálja az odavándorló diplomás által hajtott összes társadalmi hasznot, miközben sehogyan sem járult hozzá a diplomás kiképzésének költségéhez. Az ilyen szerkezetű problémák kezelésének az a módja, ha az eredeti tranzakcióban részt nem vevő harmadik fél (fogadóország), aki valójában a tranzakciótól függetlenül (magyar adófizetők fizetnek) a tranzakció hasznait realizálja, a ráeső haszon arányában végül mégiscsak bevonódik az alaptranzakcióba és hozzájárul a költségekhez.
Ha a harmadiknak is kell, hogy valamilyen módon állja a rá eső költségeket, akkor a társadalmilag hatékony volumenben fog „fogyasztani”. Ha a harmadik fél csak a hasznokból részesül, de a költségek nem érintik, akkor ez társadalmilag nem hatékony túlfogyasztáshoz vezet, esetünkben túlzott és kiegyenlítetlen agyelszíváshoz. A magyar diplomásokat ugyanis pontosan azért éri meg fogadni, mert úgy lehet számukra egyénileg „jó” és csábító ajánlatot tenni, mert kiképzésük össztársadalmi költségéhez nem kell hozzájárulni. Így a magyar diplomás a külföldi munkáltató által jól megfizethető azon a szinten, ami a magyar diplomás számára egyénileg már megfelelő, de amely az össztársadalmi költségeket még egyáltalán nem fedezi. A piaci egyensúlyi helyzet így nem azon a ponton lesz, amely a társadalmilag optimális mennyiségeket és árat jelenti. Egy torzulásmenetesen működő munkaerőpiacon a piaci egyensúlyi pont magasabb ár és alacsonyabb mennyiségi pontokon állna be.
Régen a super és hypermarketekben marékszámra kaptuk a vásárláskor az egyszer használatos nylonzacskókat, amikben hazavittük a vásárolt termékeket, majd kidobtuk zacskót szennyezve a természetet. Az ok az volt, hogy a zacskó árába csak az előállításának minimális költsége jelent meg, a megsemmisítésének és az általa okozott környezeti kárnak a költsége nem. Miután bevezették a nylonzacskóra a termékdíja, azóta eltűntek az ingyenes zacskók, pénzbe kerülnek, így a tartós zacskókat inkább magunkkal visszük vásárláskor.
A diplomások esetében is legegyszerűbb korrekció az lenne, ha a külföldi munkáltató termékdíjat fizetne a magyar diplomás után Magyarországnak. Ennek direkt elérésének kicsi az esélye, ezért valami EU konform, pusztán a magyar jogrendben megteremthető kerülőmegoldást kell választani. Ennek kitalálása sokrétű szakértelmet, és komoly munkát kíván.
Talán egy lehetséges megoldás lehetne, ha a diploma megszerzésekor mindenkinek megkapja, hogy mennyi volt a ráfordított teljes Állami Ösztöndíj összege. Azt is megkapja, hogy ez az összegnek mennyi lenne a havi törlesztőrészlete, ha ezt az összeget egy 20 éves (ez lehet 15, vagy 25 év is) futamidejű kölcsönnek tekintjük. Ezt a havi törlesztő részletet minden esetben meg kell fizetni a diplomásnak kivéve, ha legalább a diplomás minimálbérnek megfelelő SZJA-t megfizettek utána Magyarországon, vagy valami egyéb méltányolandó élethelyzetben van (pl. regisztrált álláskereső, GYES-en van, stb.).
Ebben az esetben a külföldön állást kereső diplomásnak már nem csak azt kell mérlegelnie a fizetési igényekor, hogy mennyi az adott országban a megélhetési költség, és mennyi pénzt akar keresni, hanem azt is, hogy az arányos képzési költségét is meg kell fizettetnie a munkáltatójával. Ez hatásában oda fog vezetni, hogy megdrágulnak a magyar diplomások külföldön, így csökkenni fog irántuk az igény. Akik pedig külföldön dolgoznak, azok pedig vissza fogják fizetni a képzési költségük időarányos részét, miközben a fogadó országok és a fogadó munkáltatók nem tudnak potyautasként viselkedni. Belátható, hogy ha nem is közvetlen módon, de a foglalkoztatott diplomáson keresztül közvetetten a külföldi munkáltató fizet a magyar diplomás után.
A diplomások egyirányú vándorlásának lehetnek erkölcsi vetületei is, de valójában egy piaci hibával, piactorzulással állunk szemben. Az erkölcsi vetületekből kiindulva lehet erre büntető, megtorló jellegű válaszokat is adni. Ezeknek a válaszoknak a hatásosságuk és fenntarthatóságuk kétséges. Kárt okoznak, de nem érik el kívánt hatás. Vagy fokozni kell őket, vagy eltűnnek a megoldás nélkül. Piaci problémákra, piaci környezetben piaci válaszokat kell keresni.